Israel
Shamir’s „The Tsunami of Penitence” in Hungarian
A jóvátétel
cunamija
Írta: Israel Shamir
Izrael kiváló hely, hogy megfigyeljük a
nemzsidók vezeklését, a földgolyón végiggörgő, egy hétig tartó
Auschwitz emléknapon. Igen, ez a kolosszális Canossa járás
mindenütt tanulmányozható, mint a holdfogyatkozás: az egész
világ, Alaszkától az Antarktiszig, az eszkimók és a zuluk, a
kubaiak és a mongolok némán állva figyelik a zsidó prédikációt,
bocsánatért esedeznek és megígérik, hogy „egyetlenegy zsidónak
sem lesz soha többé semmi bántódása”. Chirac megígérte, hogy
megemlékezik a zsidókról, akiket Franciaország elmulasztott
megmenteni. Elismerte a franciák bűnösségét, azt, amit de Gaulle
kőkeményen visszautasított. A bűnükért kiszabott elégtételként a
franciáknak végig kellett nézniük Claude Lanzmann-nak a 9 órás
Shoah-ját, ami kegyetlen, de igazságos büntetés volt számukra. A
német kancellár még töredelmesebben viselkedett, mint máskor:
neki jó oka van rá – a hihetetlenül ronda holokauszt emlékmű úgy
terpeszkedik Berlinben, mint egy örök időkre szóló büntetés.
Odacsapva a Columbia embertelen professzorainak, akik
megpróbáltak különbséget tenni a zsidók és Izrael között, az
ENSZ-ben az Hatikwa-t, az izraeli nemzeti himnuszt játszották a
megemlékezés alkalmával.
Ha ön arra gondolt, hogy Auschwitz emlékezetének
semmi köze Izraelhez, gondolja újra át. Vagy még jobb, figyelje
Kofi Annant, miképp teszi jóvá a bűneit: kirúgta Hansont, a
gazai képviselőjét, mert az bosszantotta Sharont; megígérte,
hogy az utolsó antiszemitáig fog harcolni az antiszemitizmus
ellen; megszervezte az ENSZ Közgyűlés alkalmi ülését és szavát
adta Izraelnek, hogy az ENSZ a jövőben nagyobb figyelmet fog
szentelni az igényeinek. Annan mellett állt a felesége – azt
mondták, hogy ő egy Wallenberg. Raul Wallenberg svéd királyi
vérből származott, aki sok zsidót megmentett és az oroszok ölték
meg. Volt egy másik királyi származású svéd is, aki sok zsidót
megmentett, és a zsidók ölték meg, Folke Bernadotte, de róla még
Stockholmban is megfeledkeztek, ahol egy zsidó milliárdos
vásárolt e héten egy TV csatornát, hogy gondoskodjon erről a
feledékenységről.
Az izraeli újságok címsorai feltették a kérdést:
„Megtanulták a leckét?” De ki az az „ők”? És milyen leckét? A
zsidók megnyerték a háborút: ez a tanulság, amelyre céloznak.
Acélból, hogy megértessék ezt a leckét, noha valami 40 millió
férfit és nőt öltek meg, mindig csak a zsidókra emlékeznek,
tehát a dolog megérte. Senki sem említi az orosz katonákat, akik
Sztálingrádnál haltak meg, vagy a német lakosságot, akiket
Bomber Harris ölt meg. Az atombombával elégetett japánokat is
elfeledték. Ami az amerikai katonákat illeti, volt egy Ryan
önkéntes, de ő megmenekült.
De ha ezt mindenütt lehet látni, miért olyan jó
hely Izrael a Jóvátétel Napjának a megfigyelésére? Mert ez az a
hely, ahol az embernek nem lesznek illúziói a tekintetben, hogy
a „tanulság” valóban a rasszizmusnak, az etnikai tisztogatásnak,
vagy a hidegvérű gyilkosságnak az elfogadhatatlanságáról szól.
Rögtön a hírek után az Egyes Izraeli TV Csatornán egy vita
kezdődött arról, hogy mit kell tenni azokkal a goyokkal, akik
azt gondolják, hogy „szaporodjatok és sokasodjatok” parancsa
rájuk is vonatkozik. Bibi Netanyahu, az amerikaiak kedvence
mondja, hogy nem a fal mögötti palesztinok jelentik az igazi
veszélyt Izraelre, hanem az arab nemzetiségű izraeli
állampolgárok. Ők szaporodnak. Feleségeiket és férjeiket a
megszállt területekről és külföldről hozzák – ezt az előjogot
kizárólag zsidóknak kéne megadni.
Eli Yeshai, a Shas vezetője azt javasolja, hogy
ki kéne vonni őket a társadalombiztosítás hatálya alól, hogy ne
kapjanak anyagi támogatást a gyermekeik után. Soffer professzor
emígy füstölgött: a nemzsidók népesedési bombája már ketyeg.
Nagyon sokan vannak. Ez egy zsidó ország, az egyetlen, amely a
miénk, miközben a nemzsidóknak százával vannak országaik, ahol
élhetnek.
Van néhány arab is a kerekasztal körül: egy
fiatal diák és a Knesszetnek egy tagja. Ők megkísérlik, hogy a
rasszizmusról beszéljenek, de a teljesen folyékony héber
beszédüket nem értik meg: a rasszizmus olyasmi, amit a zsidók
ellen tesznek, nem pedig, amit a zsidók tesznek. Nekünk csak egy
országunk van, el kell döntenünk, mit tegyünk a többiekkel, a
nemzsidókkal, hogy ne szaporodjanak olyan gyorsan.
A másik csatornán a bemondó az orosz
nacionalistákat kárhoztatja: azt merik mondani, hogy nekik csak
egy országuk van, és nem akarják, hogy ott a szervezett zsidóság
uralkodjon. Ők nem tervezik a zsidó születésszám csökkentését;
ők nem akarják elkergetni a zsidókat. Az orosz zsidók idézik a
Shulkhan Aruch hírhedt rendelkezéseit, amelyeket most
lefordítottak oroszra az orosz zsidók tudatformálására. Azt
mondják, hogy ezek a rendelkezések a zsidók között gyűlöletet
keltenek a goyok ellen. A gyűlölettörvényeket a zsidó
gyűlöletkeltők ellen is alkalmazni akarják. Azt mondják, hogy az
oroszországi zsidó szervezetek nyíltan támogatják a rasszista
Izraelt. Ők és az apáik nem azért harcoltak a náci Németország
ellen, hogy abból más nácik húzzanak hasznot, mondják. Az
oroszországi zsidó szervezetek persze jobban tudják, hogy a
gyűlölettörvények mire szolgálnak. Követelik az orosz
bíróságtól, hogy tartóztassa le a nácikat. Lehet, hogy ezek az
oroszok nácik, lehet, hogy nem, de nem lehetnek nácibbak, min
dr. Soffer, Bibi Netanyahu és Eli Yeshay.
A TV készülék új híreket mutat: a hároméves
palesztin kislányt, Rahma Abu Shamast, szerda reggel
meggyilkolta az izraeli hadsereg, ezzel is hatástalanítva
valamelyest a demográfiai fenyegetést. A legfelső Bíróság úgy
határozott, hogy jóváhagyja Dan Halutz kinevezését a vezérkar
vezető helyettesévé. Amikor a légierő parancsnok Dan Halutz-ot
megkérdezték, hogy mit érez a pilóta, amikor ledob egy egytonnás
bombát egy sűrűn lakott gazai menekülttáborra és megöl tizenöt
gyereket, ő így válaszolt: „Egy kis puffanás. Jól alszom utána.”
A bírók figyelmeztették, hogy azért legyen kissé óvatosabb a
jövőben, ha interjút ad.
Ariel Sharon miniszterelnök azt mondta szerdán,
hogy a világ „a kisujját sem mozdította” hogy megállítsa a
holokausztot. Ez valóban érdekes újdonság volt: Eddig nem
tudtam, hogy az IDF (Izraeli Véderő) állította meg a náci
Németországot, miközben a Vörös Hadsereg a kaszárnyáiban pihent.
Végül az orosz katonák millióinak, az amerikai és brit katonák
ezreinek a halála nem ér fel „egy kisujj mozdításával”.
Sharonnak ez a kijelentése nyílt és szemérmetlen sértés volt
minden veteránnal szemben; sértés volt az elesett hősök
családjával szemben; sértés volt Oroszországgal, Angliával és
Amerikával szemben. Ők azonban megtanulták a leckét és csendben
térdre estek.