Israel Shamir’s „Hitler’s New Career” in Hungarian

 

 Hitler új tündöklése

 

A malajziai miniszterelnök vakmerő szavai vihart kavartak az egész földön és néhány nem várt következménnyel jártak. Biztos, ami biztos, az amerikai kongresszus  tiltakozott a zsidó befolyás hallatlan ötlete ellen, és elfogadott egy többmilliárdos kölcsönt Izrael számára. A JINSA* visszautasította, dr. M. állítását, mely szerint a zsidók előmozdítják a háborút, mert a zsidók által elősegített háborút úgy hívják, hogy „demokratizálás”, vagy legalább úgy, hogy „háború, mely véget vet minden háborúnak”. Csak a francia elnök, Jack Chirack késlekedett a megnyilatkozásával, ezért a tűzvonalba került. Ó, hogy az a nem létező „zsidó befolyás” olyan politikai hatalomváltásokat tud okozni, mint a néhai Charles de Gaulle esetében az ő rosszul időzített 1967-es izraeli fegyver embargója miatt (utána már csak egy évig tudott kitartani). Jack Chirac az első géppel Canossába repült és végül is küldött egy kárhoztató levelet az öreg dr. M-nek. Hasonlóan IV. Henrik császárhoz, jónak látta behódolni annak a hatalomnak, amely a pápaságot helyettesíti az európaiak és amerikaiak fejében. Ennek ellenére megtámadták őt egy izraeli hecclapban, a Maarivban. Ezt a szennylapot nem nagyon érdekli a távoli Malajzia, de kinyomtatták Chirac csúfondárosan eltorzított képét a következő alirattal: Franciaország antiszemita gengsztere. Chiracot Amnon Danker, a Maariv főszerkesztője hasonlította hisztérikusan Pétain marsalhoz. Az ő szerkesztőségi cikkét és a többit, nevezetesen Nahum Barneáét (ő nevezte Chiracot  „kollaboránsnak”) a francia zsidóknak szánták, lázító mérget töltve, hogy nem zsidó szomszédaik és Franciaország ellen hangolják őket. Azonban Franciaország zsidói (jobbára a maghrebi bevándorlók szefárd leszármazottai) mérlegre tehetnék Amnon Dankernek, a Maariv főszerkesztőjének a személyiségét, mielőtt az utasításait követnék. A zsidó ügynek ez a nagy harcosa néhány évvel ezelőtt közzétett egy hosszú dolgozatot „Nekem nincs nővérem” (Ein Li Achot) címmel, amelyben a szefárdokat egy „elfajzott francia kultúra kültelkéről származó babuin majmoknak” (egy cerkófmajom fajta) és „barbároknak” nevezte. Felismered magad, Derrida? Ez a te arcképed, Albert Memmi? Az izraeli maghrebiek és az askenázi elit közötti feszültség idején írta Danker: „A testvérharcnak (a szefárdok és az askenázik között) nincs esélye, mert ezeket a babuin majmokat én nem tekintem testvéreimnek”. Ő az askenézi elit zsigeri érzelmeit fejezte ki, azon népségét, amely most megpróbálja a francia zsidókat a saját oldalára állítani: a Sephardim (szefárdok) az izraeli társadalom alján vannak, alig vannak képviselve az egyetemeken és a médiában, miközben a pártjuk nincs hatalmon, a vezetőik ki vannak közösítve és a kultúrájuk tönkretéve. A Maariv Danknere és Barneaja merészelt „Franciaország (náci) kollaboráns múltjáról” beszélni. Nos, nekik mindent tudni kéne a nácikról. Néhány napja, amikor a Maariv a bősz boszorkányüldözéssel volt elfoglalva a merényletek végrehajtását visszautasító Air France pilótákkal szemben, egy hosszú cikk jelent meg a lap egyik mellékletében. Látszólag a pilótákat kárhoztatva írta egy ismeretlen hazafi: „Amiért nekünk harcolnunk kell, az népünk fennmaradásának a megőrzése, gyermekeink életben tartása, a szabadság és országunk függetlensége, hogy népünk betölthesse a küldetést, amelyet a teremtő osztott ki rá. Az ellenségeink elleni háborút nem vívhatjuk lovagok módjára. Ez a küzdelem egyfajta hozzáállás az élethez, amelyet példátlan kegyetlenséggel, könyörtelen és ádáz kíméletlenséggel kell megvívni. Teljesen meg kell értenünk, hogy az országot sosem szerezzük meg ünnepélyes fohászkodásokkal Istenhez, sem bármiféle Egyesült Nemzetekbe vetett reménnyel, csak a fegyverek erejével. Egyetlen csapással kell leteríteni az ellenséget, tekintet nélkül a veszteségekre. Egy óriási, mindent elpusztító csapással. A üzenetünknek nincs többféle árnyalata; van egy pozitív és egy negatív; szeretet vagy gyűlölet, jó vagy rossz, igaz vagy hamis, semmi fél út, vagy az út fele. Úr Isten, ne hagyd, hogy habozzunk, vagy gyáván viselkedjünk. Ha minket arra kényszerítenek, hogy a nemzet virágát félelem nélkül a háború poklába küldjük, akkor biztosan megvan a jogunk arra, hogy mi is eltávolítsunk néhány milliót egy másik fajból, amely tenyészik, mint a férgek. Mert mi nem magunkért harcolunk, hanem az egész világért.” A cikk nem keltett nagy feltűnést, mert tökéletesen illeszkedett a Dankner és Barnea urak készítette magasztaló írások közé. Csak néhány nap múltán figyelt fel egy éles szemű nyugdíjas az aláírásra: a cikk jegyzője A. Schickelgruber volt, ami Adolf Hitler valódi neve, emellett minden egyes mondat Hitler beszédeiből és írásaiból származott. A náci vezérnek ez a posztumusz pályafutása cionista rovatvezetőként kiválóan bizonyítja az izraeli társadalom elnácisodását. A cionizmussal rokonszenvezők mindig felháborodást színlelnek, ha a tetteiket a nácikéhoz hasonlítják, de Hitler cikkének a közzététele és az izraeli nyilvánosságnak az elmaradt válasza rivaldafénybe állított egy meggyőző kísérletet: az izraeli közbeszéd teljesen átfordította és kisajátította a náci propagandát. Ez a felfedezés kijózanító hideg zuhanyként hathatott volna a forrófejű cionista fanatikusokra, de nem hatott. Ahelyett, hogy megtépték volna szabónál csináltatott frakk-ingüket, és hamut szórtak volna kopaszodó fejükre, Dankner és csatlósa Barnea, Yehuda Nurielre nyitott tüzet, arra a bátor újságíróra, aki összeállította a kérdéses cikket, és tükröt tartott Izrael mocskos képe elé.  De van azért egy jó jel: a szefárd értelmiségiek fellázadtak askenázi cionista vezetőik ellen és Nurielt támogatták. Lehet, hogy ez lesz a kezdete a szefárd ébredésnek? Lehet. A jeruzsálemi Haim Baramtól a new yorki David Sasháig keresik a szefárdok a saját útjukat. Szolgáljanak irányjelző fényként franciaországi testvéreik számára és a béke hídjaként Palesztina közösségei között.

 

*JINSA: Jewish Institution of National Security Affairs (Nemzetbiztonsági Ügyek Zsidó Intézete – amerikai zsidó szervezet)