Zog árnyékában
(Szövegmagyarázat Bessonhoz)
(In the Shadow of Zog)
Írta Israel Shamir
Besson nagyszerű filmjében, „Az Ötödik Elemben”
(a tökéletes Milla Jovovich-csal és kiemelkedő Bruce
Willis-szel) egy tökéletesen ördögi erő, az Árnyék, a Halál
Hírvivője jön meg a világtérből hogy bolygónkon elpusztítsa az
emberi életet. A bombák és rakéták nem ártanak neki, és tekintet
nélkül arra, amit az emberek tesznek, magába zárja a földet és
egyre vastagabb rétegben burkolja be. Azonban a siker érdekében
az Árnyéknak emberi segítségre is szüksége van. Ki fogja
személyes haszonért segíteni a sátáni Árnyékot a mi Föld Anyánk
elpusztítását célzó törekvésében? A legjobb szatirikus swifti
hagyománnyal összhangban a szörnyű vállalkozónak, a haszon
szolgájának Besson azt a szörnyű nevet adta, hogy Zog.
A háború előtti albán királynak a neve, Zog,
egyike annak a néhány szónak, amely mozgásba rúgja az ADL
félelmetes gondolatrendőrségét, úgy mozgósítja az FBI-t, mint az
anthrax, és az IDF merénylőit és az ARA punkokat ki tudja
küldeni a forró nyomra, mert ez a király - mint a zsidók istene
– nem szereti, ha a nevét említik. Ez a név jutott az eszembe
Jay Garner tábornoknak Irak alkirályává történő közeli
kinevezésének a hallatán. Garner a megbízólevelét Ariel Sharon
véres kezeiből kapta, mert támogatta a palesztinok gyilkolását
azzal, hogy 2000. októberében aláírt egy levelet, amely a
következőképp kezdődött: „Meg vagyunk győződve arról, hogy az
Izraeli Véderő figyelemre méltó önkorlátozást gyakorolt a
Palesztin Hatóság vezetősége által szervezett halálos erőszakkal
szemben.” [1] A levelet a JINSA tette közzé [2], a New
Statesman-nél dolgozó Michael Lind szerint „az izraeli lobbi
legnagyobb összekötője a washingtoni székhelyű és a Likudot
támogató Jewish Institut for National Security Affairs
(Nemzetbiztonsági Ügyek Zsidó Intézete)”, vagy másképp, Jeffrey
Steinberg, az EIR washingtoni megfigyelője szerint, „egy másik,
alig leplezett izraeli felderítő és toborzó front”. [3] A levél
aláírása jó lépés volt Gardner tábornok részéről: a kezébe
juttatja az uralmat Irak felett.
Sok pénz azonban nem fog a rendelkezésére állni.
A „NE HÁBORÚZZ AZ OLAJÉRT” jelszó ellenére az iraki olaj nem
fogja gazdagítani Amerikát. Iraknak óriási államadóssága van.
Egyedül Oroszországnak 70 milliárd dollárral tartozik, és a
Megszálló Uralomnak ezt át kell vennie. Az adósság
Franciaországnak meghaladja a 30 milliárdot, amit ki kell
fizetni. Mindennek a tetejébe az amerikai megszálló kormánynak
jelentős összegeket kell költenie a háború és a szankciók által
elpusztított iraki infrastruktúra helyreállítására, mielőtt még
egyetlen megbízásos centet is fizetne Dick Cheney-nek és
vállalatának. Nem, ezt a háborút nem az USA hatalmi érdekeiért,
vagy óriási olajvállalataiért vívták.
Jay Garnernek, mint a Megszálló Kormány fejének
az a feladata, hogy egy olyan új Irakot hozzon létre, amely
barátságos Izraelhez. A Jerusalem Post, Conrad Blacknek,
Pinochet és Sharon barátjának a keményvonalas cionista napilapja
folytatott egy párbeszédet az egyik leendő bérencének, Ahmed
Cselebinek a jobbkezével, Musawival.
„Musawi lelkesen adja elő abbeli reményeit, hogy
Izraellel a kapcsolatok a lehető legszorosabbak lesznek. A
palesztinoknak az új Irakban nem lesz helyük, mert a nagy
palesztin közösséget az INC vezetők (és valószínűleg az izraeli
mozgatóik) egy gyalázatos ötödik hadoszlopnak tartják. Ehelyett
egy békeív fog húzódni Törökországból Irakon és Jordánián
keresztül Izraelig, ami egy új támaszpontot fog képezni a
Közép-Keleten.”
A Megszálló Uralmat az USA hadserege hozta létre
a cionisták érdekében, ezért joggal nevezhető ZOG-nak, azaz
Zionist Occupation Government-nek (Cionista Megszálló Kormány)
Azonban ez a ZOG egyben Zog is. A sötétségnek és a pusztításnak
a szolgája, mivel az első lépése a bagdadi könyvtárak és
múzeumok elpusztítása volt. A cionizmusnak egy tudósa, Joachim
Martillo írta:
„A cionistáknak már régtől az az álláspontja,
hogy megfosszák a célnépet a kulturális örökségüktől és agyaggá
[5] gyúrják, hogy a cionista ideológiának megfelelőre legyenek
formázhatók.”
Tanult barátomnak igaza van. E héten kiruccantam
egy magányos hegyre Mesecha közelében. Egy kis falu a bibliai
Izrael szívében, ahol néhány fiatal ISM (Nemztközi Szolidaritási
Mozgalom) aktivista figyelte tehetetlenül a Caterpillar gépeket,
amint tépték ki az olajfákat, taposták a csillagfürtöt, falták
fel ezt az egyedülálló bibliai tájat, Palesztina népének a
bölcsőjét és otthonát. Nem mertek a gépek elé lépni, mert az
amerikai önkéntest, Rachel Corriet, hasonló körülmények között
ölték meg Washington fülsiketítő hallgatásától kísérve. Jeffry
Blankfortnak, a kaliforniai elemzőnek jó oka volt Washingtont a
legfontosabb Izrael által megszállt területnek nevezni. [6]
Így vezettek az elégetett bagdadi kéziratok és
Mesecha kitépett olajfái Zoghoz … és ZOG-hoz. A hasonló alak
jelentésbeli párhuzamot is kifejez. Ahogy Kuang-Ming Wu mondta a
„Társam a Pillangóban”: „A hang szavai az értelemben egyesülnek;
hasonló hang, hasonló értelem.” [7] A szellemes Luc Besson is,
aki az ötletet Sokrates Öt Eleméből kölcsönözte, így a következő
tanulságot nyújtja számunkra: „ZOG, az Zog”.
II.
A zsidó intézményrendszer egy darabig próbálta
tagadni a Harmadik Világháborúban való közvetlen részvételét. Ők
minden olyan utalást, amely a háborút előmozdító magas rangú és
hatalmas zsidókról szólt, dühödten visszautasítottak, mint
(kitalálhatják) „antiszemitizmust”. Végül azonban megtört a
tagadás fala és a Haretz c. izraeli újságban a tettesek, „zsidó
értelmiségiek 20-30 fős bandája”, a neokonok, beismerték, hogy
ők voltak. Ezt követően összegezte Michael Lind az ő nagyhatalmú
helyzetüket a New Statesmanben, míg honfitársam, Gabriel Ash
derűlátóan jövendölte, hogy: „Néhány hónapon belül, amikor a
cionisták háborús szerepe széles körben ismert lesz, a New York
Times közölni fog egy szerkesztőségi cikket, amely zavartan fog
siránkozni azon, hogy a Pentagon néhány hivatalnoka hagyta, hogy
az ő személyes nézeteik befolyásolják az USA politikáját. [8]
A nehézség az, hogy az USA lakossága nem tudja
levetni a cionista hatalomátvételt. Noha a neokonok, a
jobboldaliak bűnösek abban, hogy kirobbantották a Harmadik
Világháborút, hogy fasiszta intézkedéseket vezettek be az
amerikai nép ellen, hogy előre megfontoltan megtámadták a
független Irakot, hogy feltétel nélkül támogatják a rasszista
zsidó államot, hiba volna az ő felelősségéről megfeledkezni.
Michael Moore Bush elnök elleni filippikái csak részben
meggyőzőek, mert a kasszasikert hozó könyvében, „Az Ostoba Fehér
Emberekben” azon sajnálkozik, hogy Al Goret megakadályozták
abban, hogy a győzelme gyümölcseit élvezze, mikor azt jog
szerint az övé volt. De ha Al Gore vagy Joseph Lieberman volna a
Fehér Ház főembere, az USA tengerészgyalogosai ugyanúgy
Bagdadban volnának, az Iraki Nemzeti Könyvtárat és az iraki
múzeumokat ugyanúgy kirabolták volna, Meszecha olajfáit ugyanúgy
kitépték volna, és az amerikai készpénz is változatlanul folyna
Izraelbe.
Amerika és Európa minden közírója, minden
Internet használója tudja, hogy „az egyetlen szuperhatalmat”
átvették a likudnyikok és véreskezű vezetőjük, Sharon tábornok.
Bush és Sharon csapata, azaz Busharon, az internetes
szóváltásban elborzasztja a józanul gondolkodókat. De van más út
az amerikai politikában? Al Gore Podhoretznek, a cionistának egy
„kézzel szedett”, kiválasztott tanítványa, Lieberman egy odaadó
cionista. A demokrata elnökjelöltnek a felesége zsidó, és két
gyermeke, a 17 éves Paul és a 18 éves Anne – ahogy arról a The
Global News Service of the Jewish People (A Zsidó Nép
Világhírszolgálata) nevű Zsidó Távirati Társaság tájékoztat –
úgy döntöttek, hogy zsidónak vallják magukat. Kerry „felfedezte
zsidó gyökereit”, Kucinich pedig az nyilatkozta a Forward c.
(zsidó) lapnak, hogy „betartja a kashrutot [9], volt izraeli
barátnője van és fejből tudja a haggada nagyobb részét (a
kivonulás szövege)”. Úgy látszik, hogy az USA-ban következő
választások (az előzőkhöz hasonlóan) a cionisták vezette Amerika
első emberének a választását jelentik. Jobboldali, vagy
baloldali cionista – ez az amerikaiak egyetlen választási
lehetősége – és, sajnos, az egész világé is. Miért jött ez
létre?
Mi egyfajta választ Eric Altermannak, a háborút
ellenző Nation újságírójának egy rövid és őszinte írásában
találhatunk [10]. Ő szabadon elismeri, hogy: „Az én kettős
kötődésemet – tessék, elismertem – a szüleim, a nagyszüleim, a
héber iskolám tanárai és a rabbijaim verték belém, nem említve
az ifjúsági túrák izraeli vezetői és az AIPAC főiskolai
képviselőit. Hogy minek az érdekét, Amerikáét vagy Izraelét
teszem az első helyre? Meglehetősen egyedül érzem magam, amikor
elismerem, hogy az ilyen ritka alkalmakkor én inkább vagyok kész
amellett dönteni, ami Izraelnek a legjobb.”
Tartsuk szem előtt, hogy amíg a jobboldali
zsidók szégyentelenül soviniszták, addig a baloldaliak mindig
fenntartják az egyetemesség látszatát. Ha ez egy haladó,
baloldali újságírónak volt az önkéntes beismerése, az ember
könnyen kitalálhatja, hogy mi van egy átlagos amerikai zsidó
fejében. Mint izraelinek, nekem boldognak kéne lennem, hogy az
amerikai zsidók milliói állnak ki értem. Azonban „Izrael”,
Alterman beismerésében „Izrael népe”, a „zsidók” helyett áll,
nem pedig Izrael közel-keleti országa helyett. Ha Alterman nem
bánja, hogy amerikai honfitársaitól elrabolja a ő nehezen
megkeresett pénzüket, hogy (ahogyan önként elismerti) fenntartsa
az izraeli megszállást, akkor valószínűleg arra is kész, hogy
ennél sokkal tovább menjen a saját közössége, az amerikai
zsidóság érdekében. Ezt a közösséget pedig nem a kiközösített
Noam Chomski képviseli és mozgatja, hanem egy milliárdosokból,
médiacárokból és háborús gyújtogatókból álló, szélsőségesen
visszatetsző csoport.
Ha Alterman volna az egyetlen zsidó a médiában,
akkor az ember képes volna fölmenteni beismert elfogultságát,
mint egy fontos csoport természetes befolyását. Ha a médiazsidók
csak 3%-ot tennének ki, ami a részesedésük a népességben, akkor
Alterman álláspontja megengedhető volna. Az ő részarányuk
azonban a ranglétra tetején két számjegyű. Egyes források
szerint majdnem 60%.
Jeff Blankfort írja: „A lelkesen Izrael barát
amerikai zsidók példátlan befolyással rendelkező helyzetben
vannak az Egyesült Államokban, és kikövetelték, vagy átadták
nekik a döntéshozó helyeket a kultúra és a testületi politika
szinte minden területén. Benjamin Ginsberg művét - „A Végzetes
Ölelés: a Zsidók és az Államot” – is idézi.
„A zsidók központi szerepet játszottak az
1980-as években az amerikai pénzügyekben, és ők voltak a fő
kedvezményezettjei az évtized vállalat egyesítéseinek és
átszervezéseinek. Ma, noha a népesség alig 2%-a zsidó, a
milliárdosainak majdnem a fele az. A három legnagyobb televízió
hálózat legfelső vezetői zsidók, a négy legnagyobb filmstúdió
zsidó, ahogy a nemzet legnagyobb hírlap-láncainak és a
legbefolyásosabb hírlapnak, a New York Timesnak a tulajdonosai
is zsidók.”
Ez egy zsidó összeesküvés volna a köztársság
ellopására? Nem, mert nincs szükség összeesküvésre. Jules Verne
ifjúsági regényében, a Grant Kapitány Gyermekeiben egy
gonosztevő úgy téríti el a hajót, hogy egy darab mágnest tesz az
iránytű alá. A mágnes nem sző összeesküvést: az iránytűt
befolyásolja. A médiába magukat beerőszakoló zsidók puszta
tömege hasonló hatást fejt ki, és eltéríti a szuperhatalmat a
normális útvonaláról. Mert a média a modern állam idegrendszere.
Egy nagyon összetett társadalomban a korszerű demokrácia a
gyakorlatban egy nagyon fejlett számítógéphez hasonlítható. A
szerkezet egyetlen feltétellel működik helyesen: ha az
információ szabadon áramlik a rendszeren keresztül. Ha minden
bemenetet egyetlen kitétel szerint ellenőriznek és szűrnek, hogy
az jó-e a zsidóknak, akkor nem csoda, ha olyan szörnyszülött
kimeneteket állít elő, mint „bosszúállás Babilonon Jeruzsálem
Kr. u. 586-os lerombolásáért”. [11] És valóban, a rég elmúlt
1948-ban Izrael első uralkodója, David Ben Gurion mondta, hogy:
„Történelmi elégtételt veszünk Asszírián, Arámon és Egyiptomon”.
Most megtörténni látszik, mivel Zog célba vette Irakot, Szíriát
és Egyiptomot.
Tehát a zsidóknak ez a tömörülése a médiában
hozta létre a torzulást. A kereskedelem vagy ipar minden más
területének az átvételét észrevenné és kitárgyalná a média, de a
média átvétele ellen nincs orvosság. Ennek az elviselhetetlen
helyzetnek a megtárgyalását tovább fojtogatja a „politikai
korrektség” tabuja. A PC-nek megvan a maga jó oldala, mert
könnyebbé tette egy magányos kívülálló életét. Azonban ennek a
nagyon jó és hasznos eszköznek is megvannak az alkalmazási
korlátai. Másképp kifejezve: használható a dél-afrikai
apartheidnek, vagy az indiai gyarmati uralomnak is a védelmére.
Vajon nem fehérellenes rasszizmus, ha szóvá tesszük, hogy a
dél-afrikai apartheid államban a hatalom a fehérek kezében volt?
Biztosan vannak szegény és jó fehérek is. Nem? Gandhit
„rasszistaként” lehetne megbélyegezni, mert „szóvá tette” a
britek kivételezett helyzetét Indiában. A PC logikával egy jó
amerikai így válaszolhatna Mahatmának: Igen, van néhány gazdag
és hatalmas brit Indiában, de vannak szegény Tommy Atkinsok is,
nevelőnők, becsületes hivatalnokok, olyan írók, mint Kipling és
Orwell. Ott vannak másrészt a hatalmas és gazdag rádzsák, a
fontos brahminok. Hogy merészeli az úr a „gyarmatosítás”
megszüntetését követelni! Ez közönséges angolellenes rasszizmus!
Az Indiai Légierő egy idős tisztje, Joe Thomas,
mostanában emlékeztetett arra, hogy „egy évszázaddal ezelőtt
India népessége körülbelül azonos volt az USA jelenlegi
lakosságával. Az Indiában lévő britek száma sosem rúgott 50
000-nél többre, és mégis uralkodtak India felett. Nem erőszakkal
uralkodtak, hanem az indiai közbeszéd kézben tartásával. Az
indiaiak harcoltak a britekért és leverték a felkeléseket. A két
világháború alatt az indiaiak milliói harcoltak önkéntesként a
britekért. Ha egy ilyen kis csoport képes volt a hatalmában
tartani Indiát, akkor nem különösebben furcsa, hogy egy tízszer
akkora csoport befolyásolni tudja az Egyesült Államokat.”
Semmiképp sem szabad elfogadni a rasszizmust.
Ellenkezőleg! Amerika rasszizmus ellenes szenvedélyét az olyan
zsidó rasszisták ellen kéne fordítani, mint Elliot Abrams,
Deborah Lipstadt és a hasonszőrűek ellen, akik olyan
tanulmányokat tesznek közzé, amelyben a beházasodást egy
holokauszthoz hasonlítják. A Wolfowitz összeesküvés ellen kéne
fordulnia, amely a Közel-Keleten rasszista háborúra törekszik a
rasszista zsidó állam érdekében. A média tulajdonosok ellen kéne
fordulnia, akik aránytalanul nagy számban alkalmaznak zsidókat,
amivel diszkriminálják a nem zsidó amerikaiakat. Az egyházi
vezetők ellen kéne fordulnia, akik magukévá tették azt a
rasszista felfogást, hogy a zsidók az egyetlen nép a földön,
amelynek nincs szüksége a keresztségre. A zsidó-nem zsidó
diszkrimináció ellen kéne fordulnia, mert a jelenlegi
helyzetben, amikor Klinghoffernek, a zsidónak a gyilkosát a CIA
üldözi, Rachel Corrie zsidó gyilkosa pedig büntetlenül megússza,
az a természetes igazság perverziója. A zsidó rasszizmus ellen
kéne harcolni, mert ha nem, akkor Amerikának örökké a Likud és a
Meretz között kell választania az Armageddon felé vezető úton.
A médiában a zsidó túlhatalmat, egyéb
intézkedések mellett, a média és a hirdetésipar
szétválasztásával kell felszámolni. A hirdető médiának meg kell
tiltani, hogy híreket vagy cikkeket közöljön, a nem-hirdető
médiának pedig, hogy hirdessen. A kereskedelmi hirdetés (Werner
Sombart szerint) 18. századi zsidó találmány. Ez nyilvánvalóan
„jó volt a zsidóknak”, de a társadalomnak általánosságban nem,
mert a médiát az olvasóktól a hirdetők felé térítette el. Az
elválasztást az üzlet és a média bármilyen kapcsolatának a
megtiltásával kéne hatályba helyezni, úgy, ahogy a rendőrség és
az üzleti élet együttműködését is megtiltjuk. A média a
társadalom biztonsága szempontjából sokkal fontosabb, minta a
rendőrség. A média a társadalom iránytűje. A mágnest el kell
távolítani a közeléből, hogy társadalmunk jó hajója simán
vitorlázzék.
III.
Bármely kisebbségi csoportnak (legyenek
koreaiak, vagy mormonok) ilyen mértékű túltengése a médiában
veszélyes volna. A zsidók túltengése azonban azért sajátos, mert
a zsidók egy másfajta, nem keresztény, hanem keresztényellenes
hitet követnek. Az átlagos zsidó szerkesztő, vagy média nábob
határozottan bajban van, ha egy Krisztusra, vagy a Boldogságos
Anyjára történő utalással szembesül, mert a kultúrájukban már a
nevük is erős és hangsúlyozott tiltás alatt áll. A legjobb
esetben megkísérli semlegesíteni egy judaizmus melletti
utalással. Ha úgy történne, hogy a keresztény amerikaiak egyre
gyakrabban utalnának Krisztusra, akkor a judaista utalások
gyakorisága is megnőne, mégpedig a zsidóknak a népességen belüli
számához képest aránytalanul. A mi fogalmaink szerint „a
közbeszéd zsidóinak a mágnesdarabja az amerikai csónakot az
imádat olyan formái felé fordította, amelyek a zsidók számára
emészthetőbbek”.
E pillanatban sok felvilágosult olvasómnak
megint szűnőben az érdeklődése. Ha Göbbels keze ösztönösen nyúlt
a (Robert?) Browningja után, ha a „kultúra” szót hallotta, a
modern ember arra van idomítva, hogy Krisztus neve hallatára a
„törlés” gomb után nyúljon. Mi ennek ellenére még nagyobb
próbára tesszük az ön türelmét, és elővesszük azt a gazdag
tartalmú szót, hogy „metafizika”.
A kezdő vezetők gyakran figyelmen kívül hagyják
a gyártók figyelmeztetését és nem a megfelelő olajat használják
a motorjaikban. Mások nem megfelelő üzemanyagot használnak. Azt
mondják: „Ha az autóm működik, miért fizessek többet.” Az olyan
fogalmak, mint „kompresszió” és „gyújtás” valami hókuszpókusznak
hangzanak a kezdő vezető fülében: ő ilyesvalamit még sosem
látott. Csak néhány kellemetlen meglepetés után látja be a
vezető, hogy a láthatatlan kompresszió egy teljesen valódi
jelenség, és az autópályán történő hirtelen lerobbanásban képes
megnyilatkozni. A metafizika pontosan ilyen: egy rejtett, de
teljesen valódi erő a civilizációnk motorjában. Moliere
„Úrhatnám Polgárának” M. Jourdainja elámult, hogy anélkül, hogy
tudta volna, egész életében prózában beszélt. Minket ugyanúgy
meglep, hogy a mindennapjaink során metafizikai kategóriákkal
élünk. Pedig ahogy a szomszédjainkkal bánunk, a társadalmi
viselkedésünk, olyen hókuszpókusz szavaktól függ, mint az „ember
és az Isten viszonya”.
Az ember-Isten viszonynak a zsidó felfogása
metafizikailag annyira különbözik – mondjuk – a katolikustól,
mint a dízel üzemanyag a porlasztós motorétól. A zsidók kiemelt
szerepe a nyugati közbeszédben ugyanolyan fajta zavarokat okoz,
mint amilyet akkor tapasztalna az ember, ha a dízeles autóját
benzinnel akarná megtölteni.
A zsidó hit, ahogy azt a zsidó hívek
gyakorolják, sok olyan pozitív értéket tartalmazhat, amelyet más
vallások is osztanak. Sokat kölcsönzött is más vallás
rendszerekből: pl. Krisztus mondásait a Mishnába importálták, és
az idősebb Hillelnek tulajdonítják (Niebuhr szerint). Azonban az
egész egy nagyon zűrzavaros metafizikára alapozódik, és ez a
metafizikai szint túléli a zsidó vallásosságnak még a jelenlegi
nagyon alacsony szintjét is. A tanítása szerint az Egy és
Egyetlen Isten teremtette ezt az Egy és Egyetlen Világot és
tökéletesen elkülönült maradt attól. Ezt a Zimzum, az
Összehúzódó Istenség kaballista fogalma fejezi ki, amely azt
tartja, hogy az Isten visszahúzódása a meta-világban hagy
valamelyes meta-helyet az Anyagi Világ számára. Az Isten nélküli
világ a Másvilági Isten szükségszerű velejárója. A tapasztalatok
világa kegyetlen és nem ismer könyörületet, örökös háborúskodás
színtere, az Isten pedig transzcendens és elérhetetlen.
„Próféták pedig nincsenek”, „Isten nem tud beavatkozni a
döntéseinkbe”, „megkaptuk a törvényt, amit az Isten sem tud
megváltoztatni” – ezek a bölcsességek hatékonyak egy Isten
nélküli világ megteremtésében. Igaz, hogy az Isten létezik, de
nem nyilatkozik meg.
A keresztény hitben Krisztus és az Istenanya az
Ő megtestesülése által áthidalja a Világ-Isten megosztottságot,
és lehozza az együttérzést és a könyörületet. Azóta a világ
telve van Krisztus fényével, azaz Isteni Fénnyel. Az emberek
testvérekké váltak Krisztusban, a Lelke olyan egységbe foglalja
őket, amelyben egy embertárs megbántása magának Krisztusnak a
megbántása. (Most a keresztény hit ideális, elvi metafizikáját
foglalom össze, amely úgy különbözik a valóságtól, mint a
kézikönyvben leírt leír motor az ember ötéves kocsijának a
motorjától.)
A zsidó metafizika Isten nélküli világában volt
a fénynek egy szigete, Izrael (népe), megkoronázva a Tórával.
„Izrael” a zsidók számára ugyanaz, mint „Krisztus” a
keresztényeknek. Izrael népe és köztük a viszony testvéri, mert
egy családot alkotnak (Jákob utódai), és felismerik egymásban a
fénynek ezt a szikráját. Ez látszólag hasonlít a Krisztusban
való testvériséghez, de metafizikailag teljesen különböző, mert
amíg (a keresztény metafizikában) Ádámnak ás Évának minden
gyermekének jussa van Krisztus Világosságára, a zsidó metafizika
szerint mások, a nem zsidók tökéletesen istentelenek, mind csak
„gondolkodó állatok”. Néhány ezoterikus zsidó tanban a nem
zsidókat még Ádámtól való származásuktól is megfosztják.
Semmiféle mód nincs arra, hogy valaki, aki nem Izraelhez
tartozik, annak tagjává legyen, mert a zsidó áttérés csupán egy
hiba kijavítása: egy bizonyos izraelita véletlenül egy nem
izraelita családba született, és az áttérése csak ennek a
hibának a nyilvános elismerése.
(Van egy, a való életből vett jó példa erre,
amelyet két áttérő szolgáltatott, Jennifer és Andrew. Jennifer
áttért és gázába költözött, hogy védelmezze a Palesztin ügyet.
Andrew az áttérése után is minden Internet fórumon védelmezte a
zsidókat és a palesztinai zsidó rémségeket. Kénytelen vagyok
egyetérteni a rabbikkal: Jennifer áttérése tévedés volt, mert ő
keresztény lélekkel született, míg Andrew zsidónak született, az
áttérése pedig csak ennek elismerése volt.)
Emiatt a különbség a „mieink” és az „övék”, a
„beltagok” és a „külsők” között a judaizmusban sokkal merevebben
van megvonva, mint más nagy vallásokban (tisztelet a
parszizmusnak, egy másik fossziliának, ahogy Toynbee nevezi,
amely szerencsére alvó fosszilia maradt), mivel a nem zsidók
jóvátehetetlenül istentelenek, míg a zsidók szentek. Egy
nem-zsidó, aki a világot Isten nélkül ábrázolja zsidó
szemszögből nem nagyon rossz, mert a nem-zsidónak nincs
kapcsolata az Istenhez. Mindenképpen többre értékelt egy
kereszténynél, mert a keresztény azt állítja, hogy egyenrangú a
zsidóval, ami egy zsidó számára szentségtörés. Ez magyarázza
meg, hogy a média és az egyetemek hangadó zsidói kifelé mindig
támogatják a vallási közömbösség elvét, vagy az ateista
materializmust. „Minden vallás ugyanolyan”, vagy „a vallásnak
nincs jelentősége”, „a vallás minden egyén személyes ügye”, vagy
hogy „senki sem látta még az Istent”, ami olyan, mintha azt
mondanánk, hogy „minden üzemanyag egyforma”, az üzemanyag nem
számít”, vagy, hogy „még senki sem látott kompressziót”.
Alexander Dugin [12], egy kortárs orosz
tradicionalista filozófus, Rene Guenon egyik követője,
végigvezette a zsidó metafizika eredendő hibáját a
„teremtéstana” szélsőséges voltára, az Egy és Egyetlen Isten
(monoteizmus) elvére, amely egy teljesen különálló Egy és
Egyetlen Világot (monokozmizmus) teremtett a semmiből (ex
nihilo). Az ember figyelmen kívül hagyhatja Dugin nézetét,
mondván, hogy a teremtés a keresztény dogmának is része és
lényeges eleme. A keresztény metafizikában azonban a teremtésnek
a megtestesülés felel meg, az Istenség és egy halandó nő
szentséges egyesülésének a gyümölcse, míg az Ótestamentumban
leírt előtörténetet eredményesen kirekeszti az elmélkedésből,
vagy az előkép felfogásnak megfelelően átértelmezi.
A korai keresztények teljes egészében sem
elfogadni, sem visszautasítani nem tudták az Ószövetséget, mert
az őshonos palesztin költészetnek, liturgiának, metafizikának,
vallásnak és hagyománynak ezt a csodálatos kódexét súlyosan
átszerkesztették a bevándorló szoferek (a farizeusok lelki
előfutárai). Ennek az átszerkesztésnek az emléke fennmaradt a
szemita világban és még Mohamed próféta, béke legyen vele, is
utalt rá. A palesztin hagyomány sokkal holisztikusabb volt,
istene Él és a párja, Ashera, egybe voltak szőve a természeti
környezettel, Palesztina esőadó egével és gyümölcsadó földjével.
Ők ketten egyenértékűek az Ószövetség „Istenével”. Az Evangélium
megőrizte számunkra Jézus utolsó szavait a keresztfán. Ő Élhez
fohászkodott, nem Jahvéhoz.
A palesztin égi hagyomány és annak fiatalabb
istenei, mint Bál, a hontalan („A madaraknak fészkük van, de az
Emberfiának nincs hová lehajtania fejét.”), aki szembeszállt a
halállal, megölték és feltámadt, valamint Anath, a szűz,
tökéletes előképei az Evangéliumnak, de mindenképp jobbak annál,
mint amit a farizeusok nyújtottak. (Egy materialista mondhatja,
hogy a palesztin hagyomány befolyásolta az Evangélium íróit és a
kereszténység alapítóit.)
A korai keresztények tisztában voltak az
Ótestamentum vitatható elemeivel, de nem voltak eszközeik, hogy
kiküszöböljék a szofer-farizeus átszerkesztést és visszaállítsák
a palesztin szöveget. A farizeusok (akik megszerezték a
győzelmet) olyan biztos kézzel vették át a palesztin hagyatékot,
mint Macbeth király Skóciát.
(A Biblia zsidó átszerkesztése akkor sem állt
meg: C. E. Carlson [13] és Steven Sizer [14] megfigyelte, hogy a
Scofield Reference Biblia, amelyet az Oxford University Press
adott ki, minden újabb kiadásában Izraelnek egyre kifejezettebb
bálványozására hív fel: „A határtalan reklám következtében ez
lett a „kasszasiker” Biblia az USA-ban, és az már 90 éve.
Scofild úgy döntött, hogy nem változtatja meg a King James
kiadás szövegét. Ehelyett könnyen olvasható lábjegyzetekkel
látja el a lapokat, mintegy fél lap terjedelemben. Ezek a
lábjegyzetek egybeszövik az Ó- és Újtestamentum egyes részeit,
mintha ugyanaz az ember írta volna őket ugyanabban az időben.”
Az első kiadást „Samuel Untermeyer adatta ki és pénzelte - egy
new yorki ügyvéd, akinek ma is működik az irodája és egyike a
leghatalmasabb és leggazdagabb amerikai cionistáknak”. Az
Ótestamentumnak ez a cionista kiadása a keresztény cionizmus sok
különös jelenségét megmagyarázza.)
A korai keresztények úgy döntöttek, hogy
félreteszik az Ószövetséget (az Egyház megtiltotta az egyszerű
hívek számára az olvasását is), de nem tették el elég messzire.
Megbíztak szent Pálban (és később szent Ágostonban), hogy mód
van arra, hogy az Ótestamentumot keresztény szellemben
átértelmezzék. Ez igaz. Még a Mein Kampfot is lehet cionista
szövegként értelmezni, és ezt a valóságban is megtette néhány
cionista, náci antiszemita, Adolf Eichmanntól Donald Paulyig, de
én vagyok az első, aki elismeri, hogy ez erőltetett értelmezés.
A legjobb volna helyreállítani az Ótestamentum palesztin
olvasatát, de ezt nem könnyű megtenni a zsidó lelkekért folyó
ideológiai csata közepette a farizeusok (és örököseik, a
tannaimok) intézményrendszere ellenében.
A nagy orosz történész, Lev Gumiljev [15]
állítja, hogy az Ótestamentum történelmi okokból maradt a
kereszténység lappangó összetevője: az első-negyedik században
az ortodoxia és a gnoszticizmus között folyó ideológiai
háborúban az egyházatyák az Ótestamentumot kéznél lévő
fegyverként tudták használni a gnosztikusok néhány ezoterikus
tanításával szemben. A túlzó gnosztikusok az anyagi világot
rossznak tekintették, és képesek voltak arra, hogy világot az
emberek iránt olyan ellenséges helyként írják le, mint amilyen a
legyőzött zsidó paradigma világa volt. A gnoszticizmus későbbi
feltámadása (albigensek, manicheusok, a katar eretnekség)
megmutatta annak a társadalmi veszélyét. A Gonosz Világról szóló
tan hatékonyan pusztítaná el az életet a bolygónkon.
Az Ótestamentum éles kardja azonban nem akart a
hüvelyében nyugodni. Az ótestamentumi gondolatoknak a
protestánsok általi tömeges átvétele életet lehelt az elsüllyedt
zsidó paradigmába és a bennszülött amerikaiaknak, „az új
választott nép új ígéret földje kánaánitáinak” a kiirtását, és
végső soron a zsidóknak a jelenlegi felemelkedését vonta maga
után az amerikai (és ezáltal a nyugati) közbeszédben.
(Itt az ideje, hogy megmagyarázzuk, hogy a
„zsidó” a szerző fölfogásában egy ideológiai és metafizikai
képlet, annak a rövidítése, hogy „a zsidó paradigma
alkalmazója”. Senkinek sem kell zsidónak lennie, vagy akár
katarnak, vagy dialektikus materialistának. A szónak nincs
semmiféle faji jelentése, a zsidó paradigma hordozóinak mély,
ebből fakadó rasszizmusa ellenére. A „zsidónak” rasszista,
nacionalista származéka a cionista, mert a cionisták a
figyelmüket a tényleges, történelmi zsidó népre összpontosítják
és hisznek az ő egyedülálló kiválasztottságában. A „zsidó”
univerzalista származéka a „mammonita”, mert a mammoniták a
zsidó paradigma kifelé irányuló vonatkozásait elfogadják, és
egyetemessé teszik. Egy „abszolút zsidó” cionista (saját maga és
a többi zsidó felé) és mammonita (a nem zsidók felé). Egy
nem-zsidó lehet (tévedésből emberbarát) cionista vagy egy (önző)
mammonita, de ha mindkét elvet magáévá teszi, akkor „új-zsidóvá”
válik, mint Conrad Black, a brit média túlnyomó részének a
tulajdonosa.
A „tökéletes keresztény” az „abszolút zsidó”
ellentétele, mert tagadja a zsidók „isteni jogát” arra, hogy a
nem-zsidókat (Palesztinában vagy másutt) elnyomják, és
elutasítja a felebarátjával szembeni mammonita önzést. A
„tökéletes keresztény” anticionista, mert a tényleges,
történelmi zsidókat úgy tekinti, mint lehetséges szeretett
testvéreit Krisztusban, akiket föl kell világosítani, nem pedig
elszigetelni, vagy valahol távol elzárni. (A rasszista
antiszemiták ezért nem „tökéletes keresztények”) A „tökéletes
keresztény” mammon ellenes, mert mindenkit felebarátjaként
kezel. (A neoliberálisok ezért nem „tökéletes keresztények”).
Amerikában, ahol a zsidók uralják a közbeszédet,
a „tökéletesen keresztény” eszmék útját elzárják, így azok nem
tudnak bekerülni a közbeszédbe, miközben a „részben zsidó”
gondolatok átjutnak a zsidó szerkesztők és professzorok
szűrőjén. Ekképp von Hayek, Popper és Soros eszméit, amelyek
egybevágnak a kifelé ható zsidó paradigmával, felhangosítják, és
központi kérdéssé teszik. Ennek az amerikai párja az
objektivizmus, Ayn Randnak, egy amerikai sikerkönyv író gurunak
(a sokkötetes Atlas Shrugged and the Fountainhead szerzőjének) a
filozófiája és annak vallásos kinövései, mint a kaliforniai
sátánizmus, ahogy azt Anton laVey, született Levy, egy
sátánistává vált cionista, Satanic Bible-ja (Sátáni Biblia)
körvonalazza [16]. A honlapjaik telve vannak Izraelnek és a
cionizmusnak a dicséretével és, igen, a Sátánéval. Az ő követői
között volt Ronald Reagen is, mert a sátánizmusnak eme formája a
neoliberalizmusnak a vallása: vedd el, amit csak tudsz, ne
törődj a „másikkal”, mert azok a választottak, „akiknek van”,
azok pedig, „akiknek nincs”, átkozott bűnösök. Ez teszi
érthetővé az amerikaiak rettegését attól, hogy „vesztesek”
legyenek, mert a predesztináció világában a vesztes bűnös.
Ekképp a zsidó média kitárja az ajtót a nyíltan
sátáni témák előtt. A következő részlet jobban megvilágítja ezt
a gondolatot: Madonna menedzsere azon gondolkodott, hogy
szerződteti Mansont. Felhívta a menedzserét, hogy megtudja, hogy
a rocker töméntelen tetoválása között akad-e horogkereszt.
„Természetesen nincs” - hangzott a válasz. „Az együttes egyik
tagja zsidó.” „Ó, rendben – válaszolta Madonna menedzsere –
nekünk nincs gondunk a sátánizmussal, de a nácizmus semmi
fajtájával sem állunk szóba.” [17]
„Na, most arra célozgat, hogy a zsidóknak démoni
a természete!” – füstölög magában a zsidó olvasóm. Igen, olyan
értelemben, mint a ”Maxwell démon”. [18] A skót fizikus, Clerk
Maxwell alkotott egy olyan termodinamikai modellt, amelyben egy
doboz parányi ajtaját egy démon kezeli. A démon beengedi a gyors
molekulákat és kizárja a lassúakat. Ekképp a dobozt bármilyen
hőmérsékletre fel lehet hevíteni a leghidegebb levegőben is. A
zsidók, teljesen hasonlóan, beengedik a közbeszédbe a „zsidóknak
jó” témákat és igyekeznek kizárni a „zsidóknak rosszakat”.
„Minden közösség ezt teszi” – tiltakozik a olvasóm. Nos, nem
éppen. Egy író bemutathat egy rossz amerikait vagy angolt,
arabot (minden nap) vagy moszlimot, és sohasem fog kapni
egyetlen kifogásoló levelet sem. Egy író bemutathat
homoszexuális papot, de sosem fog kapni olyan levelet, mely
szerint „nem minden pap homoszexuális”, vagy amely követeli,
hogy „tegye jóvá az egyoldalúságát” azzal, hogy bemutat egy
szentéletű papot.
Egy zsidó bármiféle negatív jellemzése azonban
beleütközik a Maxwell démonba. Amikor Dickens a Twist Olivérban
megrajzolta a visszataszító Fagint, a bűnbanda főnökét levelek
és olyankérdések golyózápora alá került, hogy „nem minden zsidó
Fagin”. Dickens ilyet sosem mondott, de minden amerikai
előadásán arra kényszerült, hogy mentegetőzzön a zsidók előtt. Ő
megtanulta a leckét, és utána tartózkodott is attól, hogy a
zsidókat a szenteknél rosszabbnak mutassa be.
Azóta nagyon kevés író merészel a könyvében
negatív zsidó alakot szerepeltetni. Le Carre-nek sikerült úgy
megírnia a Single and Single c. könyvét a Szovjetunió
szétszedéséről és az orosz köztulajdon tömeges ellopásáról úgy,
hogy egyetlenegy zsidó sem szerepel benne. Ez olyan, mintha a
maffiáról anélkül írna valaki, hogy megemlítené az olaszokat.
Alexander Szolzsenyicin is szembesült a dologgal
[19], mert könyvében bonyolult zsidó szereplők találhatók: KGB
tisztek, besúgók, a börtönigazgatás fejesei. Egyiket sem
démonítja, de nem is csinált belőlük szenteket. Rögtön
megtámadták, de fölajánlottak neki egy kiskaput: tegyen bele egy
főszereplőt, egy „nemes, erős és bátor zsidót”. Ő nem fogadta
meg a jó tanácsot.
A világot, amelyben élünk ilyenné tették. Mint a
Maxwell démon által kezelt doboz, „túl van fűtve”, mert a zsidók
kritikáját kirekesztették belőle. A regényekben és a médiában
vannak mindenféle meggyőződésű rossz fiúk, de aligha zsidók. „A
zsidók pont olyanok, mint mások” – mondják gyakorta az én jó,
zsidó barátaim. De a közbeszéd tükrében a zsidók mindig vagy
szentek, vagy vértanúk. Hogy a közbeszéd normális mederbe
kerüljön, hogy megmenthessük Palesztinát és a Közép-Keletet,
hogy megmentsük a nyugati kereszténység maradványait, el kell
távolítanunk a Maxwell démont.
A médiazsidók képtelenek elfogadni, hogy a
zsidókat bírálják, legyen szó a média császárokról, Izraelről
vagy az ördögi neokonokról. Az általuk képzett szűrő már ott
tart, hogy Krisztust és a keresztényeket okolják a cionista
bűnökért. A kirabolt Bagdad még támolyog az ütés után, de a
balos cionista Saul Landau közölt egy cikket [20], amelynek az
alcíme „Vásárolj, menj a templomba és támogasd Bush háborúját”.
Bushnak és Wolfowitznak a legkeresztényellenesebb uralmát
hamisan úgy mutatják be, mint a kereszténység megnyilvánulását.
Jeffrey Blankfort (egy erőteljes és elvhű
cionizmus ellenes hang, és szép bizonyíték arra, hogy zsidók
leszármazottjainak nem kell a zsidó paradigmához tapadni)
állapította meg: „Landau, miközben a felelősséget az
újjászületett keresztényekre hárítja, egy szót sem szól a zsidó
neokonoknak, vagy annak a szerepéről, hogy Izrael sürgette az
USA-t, hogy támadja meg Irakot.” [21]
Ez visszatérít bennünket Luc Besson Ötödik
Eleméhez, mert a filmben, ahogy a valós életben is, Zog nem
mindentől független erő. A Mammon rabszolgája, az árnyék
szolgája, a sötétség erőit segíti, hogy beteljesítsék
metafizikai feladatukat, hogy kitörüljék Krisztus világosságát
és a világot egy Isten nélküli sivataggá változtassák. Ezért
küld bulldózereket, hogy letörüljék Palesztina virágait, ezért
küld csapatokat, hogy kirabolják Bagdadot és Damaszkuszt, ezért
fenyegeti Párizst és Moszkvát, és zülleszti a kereszténységet.
Van bármilyen esély is a világ megmentésére az
Árnyéktól? Az embernek az az érzése, hogy Zog király uralma
Washingtonban olyan biztos, mint a háború előtti Albániában
volt, olyan biztos, mint Macbeth király uralma Skóciájában, mert
hétköznapi ember nem tudja legyőzni. Virágvasárnap azonban az
Olajfák hegyéről Bethfageból, ahol a Mi Urunk (nem egy
mindennapi ember) szamárhátra ült, legyalogoltam Jeruzsálem
Oroszlános Kapujához egy óriási körmenetben, amelyben
mindenfajta vallás jelen volt, mert csodálatos módon, kelet és
nyugat valamennyi nagy egyháza elhatározta, hogy a Húsvétot
Palesztinában együtt ünneplik.
Ennek van egy mindennél fontosabb üzenete, mivel
a ortodox egyház a hangsúlyt Krisztusra, az Istenre helyezi, a
latin egyház Krisztusra, az emberre, míg moszlim testvéreink az
Isten szent Lelkét dicsérik, és valamennyiünket egyesít
Palesztina gyönyörű földjének és Nagyasszonyának a szeretete.
Így haladtunk mi, Jeruzsálem és Názáret, Betlehem és Jaffa
városi népe, Taybeh és Abboud parasztjai, és apácák és
szerzetesek és papok, pálmaágakat lengetve és hozsannát kiáltva,
és ez olyannak látszott, mint a Dunsinane-ba érkező Birnham Wood
…
LÁBJEGYZETEK:
1. Michael Lind: New Statesman, April 7, 2003
2. http://www.yellowtimes.org/print.php?sid 55
3. February 21, 2003 Executive Intelligence
Review
4. Jerusalem Post, 'No place in new Iraq for
Palestinians' By Douglas David Apr. 10, 2003
5. A cioönisták az ötvenes éekben “földnek”
(homer) nevezték az arabokat. Ezt a zsót használják a zsidó
liturgiábn az ember terentésével kapcsolatban.
6. "Occupied Territory" - Congress, the Israel
Lobby and Jewish Responsibility by Jeffrey Blankfort, City
Lights Review, "War after War", 1992, City Lights Books
7.
http://laetusinpraesens.org/docs00s/assmeta.php
8. http://www.yellowtimes.org/print.php?sid=1155
9. Zsidó étkezési törvény
10. The Nation -- Issue of April 21, 2003
http://www.thenation.com/doc.mhtml?i=20030421&s=alterman
11. quoted by Bar Zohar, in his biography of Ben
Gurion.
12. See his works at www.arctogaia.com
13. Why Most Christian Evangelicals Favor War by
C. E. Carlson www.whtt.org/articles/02080.htm
14. http://virginiawater.org.uk/christchurch
15. Rf Lev Gumilev, Russia and the Great Steppe
16. For instance,
http://www.slip.net/~wolf/vad/satan/cos/ayn_rand.txt
17. Leah Garchik, "Oh, the romance of it," San
Francisco Chronicle, November 7, 2002
18. Egy elképzelt, értelmes lény (vagy egy
hasonlóan működő eszköz) amely képes felismerni az egyes
molekulák mozgását és azt befolyásolni. James Clerk Maxwell
találta ki 1871-ben, hogy szemléltesse a termodinamika második
főtételének az érvényteleníthetőségét. Lényegében ez a tétel azt
állítja, hogy hidegebb helyről nem áramolhat fő melegebb helyre.
Hogy ezt előidézzük, munkát kell végezni. Maxwell két, azonos
hőmérsékletű, gázzal törlött edényt képzelt el, amelyeket egy
kis lyuk köt össze. A lyukat tetszés szerint zárhatja, vagy
nyithatja a „lény”, hogy egyedi gázmolekulákat engedjen rajta
keresztül. Ha csak a gyorsan mozgó molekulákat engedi át az A
edényből a B-be, akkor a démon hatékony mozgási energia áramot
hoz létre az A edényből a B-be. Ez a többlet energia
munkavégzésre volna használható, maga a rendszer pedig működő
örökmozgó lenne. 1950. körül Léon Brilloin francia fizikust
kiűzte a démont azzal, hogy kimutatta, hogy a démon tevékenysége
miatti entrópiacsökkenést meghaladja a gyors és lassú molekulák
közötti választás miatti entrópianövekedés.
19. based on his Jews in Russia and USSR, 1967,
published 2001. 20. ‘The Last Days of Born-Again History’ on
CounterPunch site
21. Blankfort azt is megemlíti, hogy:
„Izrael mindig a gyenge pontja volt Landaunak és a legtöbb, bár
szerencsére nem az összes, zsidó baloldalinak. Húsz évvel
ezelőtt azt írta, hogy a lerombolt házát és a Gázában megölt
szeretteiket sirató két palesztin öregasszony, akiket egy
dokumentum felvétel mutatott, nem látszottak eredetinek.
Kíváncsi vagyok, mit mondana, ha valaki hasonlót írna a második
világháborús zsidó holokauszt túlélőiről.
Israel Shamir
|
